Kézilabda történelme

A világon több sport közül is  lehet választani. 

 

 A haandbold alapötlete Holger Nielson dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A pálya mérete (48x32m), a kapuelőtér alakja (6 m sugarú félkörív), a kapu mérete (2×2,4m) és a játékidő (2×25 perc) már sok hasonlóságot mutat a kézilabdázás mai paramétereivel.A játékteret azonban ekkor még három egyenlő harmadra osztották, behatárolva a hátvédek, a középpályások, illetve a csatárok mozgáskörzetét, a kapusok pedig nem hagyhatták el saját kapuelőterüket.

 Mivel azonban mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Ezért vált szükségessé a szabályok egységesítése. A feladatot a szintén német Karl Schelenz vállalta fel, s az új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot.

Nagy pályás kézilabda lett az új játék neve, s ezt 11-11 játékossal a szabadban, futballpályákon kezdtek űzni a sportág hódolói.Addig az időjárás viszontagságai jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket, ezért a skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, valamint a szabályok módosításával igyekeztek teremben is játszhatóvá tenni a sportágat. Kis pályás kézilabda lett az új játék neve, és azonnal helyet követelt magának a sportág versenyrendszerében. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak férfiaknak, majd a későbbiekben nők részére is.

Ami a sportág magyarországi történetének kezdeteit illeti: a hazenázó együttesek 1921-ben alakították meg a Kézilabda Intéző Bizottságot, míg a Magyar Kézilabdázó Egyesületek Országos Szövetsége 1933. március 30-án jött létre. Gyakorlatilag ettől a naptól számítjuk a mai értelemben vett kézilabda magyarországi históriáját.