A kézilabda magyarországi történetét egy magyar atléta, Csérfay Sándor alapozta meg, aki egy európai túra során figyelt fel a különös játékra. Az akkoriban még labdarúgópályán játszott játék egy életre rabjává tette. Később 1933. március 30-án önálló szövetségként megalakult a Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. A magyar férfi válogatott az 1936-os berlini olimpián szerepelt először, 1938-ban pedig világbajnoki bronzérmet szerzett. Ez jelentősen növelte a sportág népszerűségét és elősegítette számos klub létrejöttét. A második világháború jelentősen megtépázta a kézilabda sportot is, de az 1949-ben Budapesten megrendezett női nagypályás világbajnokságon a magyar válogatott mégis aranyérmet szerzett. Ezt követően azonban Nyugat-Európából elindult világhódító útjára a kisméretű pályán játszott kézilabda, melyet Magyarországon elsősorban szabadban, de Európa nagy részén már teremben űztek. Ezzel megpecsételődött a nagypályás kézilabda sorsa.
A játék a kisméretű pálya révén felgyorsult, több gól született, a stratégia is fontosabb szerepet kapott, mindezek együtt jelentősen növelték a sportág népszerűségét. Az 1950-es évekre a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) már sűrű programot bonyolított évente, ekkor indult ugyanis útjára a világbajnokság, melyen elsősorban a nők szerepeltek sikeresebben, olyannyira, hogy 1957-ben ezüstérmet nyertek, majd 1965-ben világbajnokok lettek Dortmundban. Ez idő tájt az IHF elindította a klubcsapatoknak kiírt három európai kupát. A Bajnokok kupája, az IHF kupa, és a Kupagyőztesek Európa-kupája nagyot lendített a játékosok technikai fejlődésén. Akkoriban a magyar csapatok közül a férfiaknál a Tatabánya, a Bp. Honvéd, a Győr, és a Debrecen, míg a nőknél az FTC, a Bp. Spartacus és a Vasas vívott ki magának nemzetközi hírnevet.
1972-ben elindult a sportág olimpiai története. Ezekben az években a magyar válogatottak rendszeresen vettek részt a világbajnokságok döntőiben. Ez az időszak főként a hölgyekről szólt.
1977-ben Az FTC női csapata megnyerte a KEK-et. A nyolcvanas évekre már a férfiak is jobban szerepeltek, két olimpiai 4. helyet szereztek, és a hölgyek is kiharcoltak egy 4. helyet. Az 1980-as világbajnokságon mindkét magyar csapat a második helyen végzett. Emellett 1982-ben férfiágon a Budapesti Honvéd, a nőknél pedig a Vasas megnyerte a Bajnokok Kupáját.
1992-ben megalakult az Európai Kézilabda-szövetség (EHF). Ezekben az években újra megindult a sportág fejlődése, olyannyira, hogy a második legnépszerűbb sportág lett az országban, és a mérkőzéseket gyakran telt házas csarnokokban játszották. A női válogatott ebben az időben előbb egy világbajnoki 2. helyet, majd egy olimpiai 3. helyet szerzett Laurencz László szövetségi kapitány irányítása alatt. A Dunaferr női kézilabdacsapata 1995-ben megnyerte az EHF-kupagyőztesek Európa-kupáját, majd 1998-ban az EHF kupát.
Az ezredfordulót egy olimpiai 2. hellyel és egy romániai Európa-bajnoki címmel ünnepelték a lányok Sydneyben, Mocsai Lajos vezetésével. Ezekben az esztendőkben a női vonal újra magasra ívelt. A Dunaferr 1999-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a szuperkupát, emellett a Debrecen elhódította az EHF-kupát, később a Cornexi csapata is képes volt erre 2005-ben, majd később az FTC játszott BEK-döntőt, és 2006-ban megnyerte az EHF-kupát, illetve kétszer is az EHF-kupa és a KEK döntőjében szerepelt a Győri ETO, sőt 2009-ben a Bajnokok ligája döntőjéig jutottak. Férfi vonalon a Veszprém nyújtott kimagaslót, amely a Bajnokok ligájában döntőt is játszott 2002-ben, de meg kell említeni a Dunaferr 2000-ben KEK-döntős csapatát is. 2008-ban az MKB Veszprémnek, míg 2011-ben és 2012-ben az FTC női csapatának sikerült elhódítania a KEK-trófeát. 2013-ban a női Győri Audio ETO elnyerte a Bajnokok Ligája 1. helyét.